One - Jessica

- I knew you were trouble when you walked in so shame on me now Flew me to places i'd never been so you put me down oh - éneklem fülig érő szájjal, miközben Nathaniel mellettem majd megszakad a röhögéstől. Néha egészen különös körülmények között tör ki belőle a nevetés, és a jókedvének oka sem mindig tiszta számomra. De, sok dolga nem tiszta, sőt, már-már piszkos dolgoknak is nevezhetném a mindennapjaihoz hozzá tartozó ügyes bajos ügyeit. Lehet, hogy titkon maffiózó. Bár, ezt nagyon kétlem, de vicces lenne, tekintve, hogy akkor az amit eddig tudok róla egyáltalán nem igaz, minden csak kitaláció, és hazugság. Egyáltalán, hogy jutottam el Taylor Swift-től addig, hogy Nate esetlegesen maffiózó? Lehet, hogy valóban kéne nekem egy pszichológus. 

- Egyáltalán nem fura, hogy utálod a nőt, de ezt számát énekled napi 24 órában... - vonja meg a vállát Nate vigyorogva, ezzel kizökkentve engem az éneklésből, és segített visszatalálni az elmém fényes oldalába. 

- Nem. Ez teljesen jól van így. Minthogy az eddig csaj ketchuppal eszi a csokoládét. Undorító. - fintorodok el, mire Nate-ből ismét kitör a nevetés, én pedig mint aki jól végezte dolgát, mosolyogva figyeltem. 

- Oké, de megyek. Még van egy kis dolgom. Holnap látlak? - állt fel mellőlem, és mosollyal az arcán nézett le rám. Ilyenkor törpének érzem magam. Bár mellette még állva is kicsi vagyok. Pedig alapjában véve magasnak számítok. Az élet nagy dolgai, ugye? 

- Hogyha nem lógod el az óráidat, akkor igen. Minden bizonnyal igen. - bólintok alig észrevehetően, mire sarkon fordul, én pedig mint valami béna, romantikus filmben bámulok utána, míg nem eltűnik a távolban, és már csak egy aprócska pont lesz, majd elvegyül a diákok színes forgatagában, én pedig ismételten itt maradtam egyedül. Mindegy. Ez jutott nekem. De így is közelebb vagyok hozzá, mint bárki más lesz valaha is. 

●

- Megjöttem! - kiáltom el magam a hófehér ajtón belépve a kis előszobába  és persze azonnal kapom is a választ anyától, miszerint a konyhában van, és hogy biztosan éhes vagyok. Ez már csak így megy. Tökmindegy, hogy 10 vagy 19 vagyok, anya anya marad, és ennivalóval vár, ugyan úgy kiszolgál, mintha csak kisgyerek lennék, aki nem tud magáról gondoskodni. Mondanám, hogy ez furcsa, mert... milyen már, hogy 19 évesen, még mindig anyu pici lánya vagyok, de mivel nem vagyok az, nem is mondom ezt. Tény, hogy még mindig itthon lakom, de igaz ami igaz, hogy a fősuli mellett ez a legjobb megoldás. Ha a tanulás mellett még dolgoznom is kéne annyit, hogy el tudjam tartani magamat, akkor soha nem sikerülne elvégezni az iskolát, ami sajnálatos lenne, tekintve, hogy e nélkül soha nem állok a saját lábamra. Bár talán apa ijesztett rám igazán azzal, hogy szerinte könnyebb lenne férjhez adni, valami pénzes, öreg emberhez, megvárni míg meghal, és "teljes" életet biztosítani magamnak a rám maradó vagyonából. Tudom, valami baj van a fejében, de én így szeretem. 

- Szia anya. - adok egy gyors puszit az arcára, majd kicsit arrébb megyek, hogy még csak véletlenül se akadályjak. Neki dőlök a szekrénynek, és érdeklődve figyelem őt. 

Igazán csak 6 éves koromban fogtam fel, hogy én más vagyok, mint ők. Bár, még akkor is kicsi voltam ahhoz, hogy megértsem, pontosan miért is. Az az igazság, hogy úgymond, "kakukktojás" vagyok. Bár ezt sohasem éreztem, mindig úgy kezeltek engem, mint a sajátjukat. Ami hazugság, hisz' mint megtudtam, egy éves koromban fogadtak örökbe. Állítólag anya azonnal belém szeretett, amikor meglátott, és kapva kapott az alkalmon, hogy történetesen árva vagyok. S, bár néha felmerül bennem, vajon miért dobtak le maguktól a szüleim, hogy kik ők, hol vannak most, mit csinálnak? Gondolnak még rám néha, vagy már elfelejtettek, nem érdekli őket, élek-e vagy halok? Ha így van, akkor tényleg, egyáltalán nem akarok velük találkozni...
- Volt ma valami? - zökkent ki anya hangja a szüleim után való sóvárgásból (?) bár nem, azt hiszem, ez nem jó szó arra, mait érzek.
- Nem, semmi. De... én azt hiszem, csak később eszek. Felmegyek a szobámba. - erőltetek mosolyt az arcomra, majd elhagyom a helyiséget.

●●●*●●●

Hey dears! 

Nos, itt lennék, a magam első részével egy adag nutella társaságában hát, remélem megvagytok elégedve, és tetszett is. A kommenteknek, vagy a pipáknak örülnék! :) 

Ölel, 

Emily C.